Angliába csak olyan emberek utazzanak nyelvet tanulni, akik meg is mernek szólalni. Megfigyelőként is sokat lehet tanulni, de ezért fölösleges külföldre utazni, itthon is ezt a szerepet töltjük be tanulmányaink során.

Amíg ugyanis mi egy-egy mondatot próbálunk magunkban összerakni, görcsösen odafigyelve, hogy helyes nyelvtani szerkezetet, kiejtést használjunk, addig mondjuk egy török férfi már eladott 3 kecskét egy áruházban dolgozónak. Betudhatjuk ezt a jelenséget annak, hogy mi a tökéletességre törekszünk, de ez gyenge kifogás.


Szerencsére egész fiatalon rájöttem arra, hogy idegen nyelvet tanulni nagy lehetőség és nem csak azért éri meg mondjuk angolul, németül, franciául, vagy például spanyolul tudni, mert szüleink akkor elégedettek, ha minél több nyelvet oktatnak számunkra. Sokkal inkább a sikerélményért.

A diákok többsége nálunk csak az iskolában, vagy talán még ott sem igazán kap lehetőséget arra, hogy használjon egy adott idegen nyelvet. Ugyan a passzív szókincse a mai generációnak sokkal nagyobb, mint annak idején, köszönhető ez a sok számítógépes találmánynak, de ezt leszámítva az aktív szókincse szinte jelentéktelen. Tehát sajnos sikerélményre nem nagyon számíthatnak az általános és a középiskolákban tanulók.

Biztos vagyok benne, és ezt tapasztalatból is mondom, hogy ha igazi élethelyzetben, környezetben kellene használni az angolt a magyar embereknek, rengetegen elvéreznének. Egész egyszerűen azért, mert sokunkba benne van az a gyermekkori érzés, hogy ha valami bakit követünk el, akkor kinevetnek.

Ha kicsinek elestünk, szüleink megmosolyogtak, milyen aranyosan csetlünk-botlunk. Ha általános iskola első osztályában nálunk 2+2 öt volt, akkor a társaink nevettek ki. Ha rosszul ejtek ki valamit angolul, ugyanez fog történni - gondolja az ember. Ez a különbség a magyar és az összes többi országból származó ember között.

Csodálatra méltó, ahogyan a világ összes kontinenséről, különböző életkorú, bőrszínű, tudású emberek Londonban érvényesítik akaratukat, kívánságukat. Mivel nyelvtanárként utaztam ki, bennem már megvolt a kurázsi egy-egy beszélgetés kezdeményezésére. Azonban rengeteg ismerősöm nem mert megszólalni, sokszor kértek meg engem, hogy segítsek itt-ott.

Mindenki attól retteg, hogy az angolokkal nem értetik meg magukat, valami ismeretlen nyelven szólalnak meg. Ez nem így van. Ha egy külföldi ember látta rajtam, hogy keresem a megfelelő szavakat magyarázatom közben, soha nem volt az a kínos csend, amitől mindannyian rettegünk. Segített. Készséges volt. Próbálta velem együtt keresni a kifejezéseket, szinonimákat mondott. És ez nem egyszer fordult elő velem.

Innentől kezdve  megdőlt az a jó  magyar szokásnak köszönhető kisebb félelmem, hogy besülök, és nevetség tárgyává válok, mert nem tudom kifejezni magam. Hónapok alatt rengeteg nemzetiségi emberrel találkoztam, akik régebb óta éltek Londonban. Szinte egytől-egyig mertek beszélni. És ezt nem a túlélési ösztön érdekében tették, hanem azért mert egyszerűen élvezték, hogy kommunikálhatnak egy idegen nyelven. Én is így voltam vele. Egyre-jobban kezdtem beszélni, az aktív szókincsem rohamosan nőtt és a sikerélmény óriási volt.

Nem ajánlom Londont azoknak, akik félnek a kudarctól, a hibák elkövetésétől. Csak azok látogassák meg az Egyesült Királyságot, akik élvezni szeretnék a nyelvhasználat örömeit, mert garantálom, hogy csak arra számíthatnak. Merj beszélni angolul, mert senki sem nevet ki, csak csodál, hogy meg van benned a bátorság, ami sokunkban nincs!

Soha nem lehet eléggé kihangsúlyozni a nyelvtanulás fontosságát. Persze, ezt mindenkinek magának kell éreznie. A következőkben két videót láthatsz, ami tökéletesen bemutatja az angol nyelvtanulás nehézségeit és fontosságát. Két kérdés kapcsolódik a videókhoz, melyre a válaszokat a bejegyzés végén ellenőrizheted.


1. kérdés: Mit jelent a „sinking” szó?





A szó jelentése, hogy süllyedünk.



2. kérdés: Miért utazik Londonba Steve Martin?





Azért, mert utazik Amerikába és el szeretné sajátítani a tökéletes nyelvi akcentust.