Szinte az agyam legmélyebb zugába vésődött ez a kérdés, ha valami szerencsétlen oknál fogva amnéziám lenne, biztos vagyok benne, hogy ez lenne az első kérdésem, amit feltennék álmomból felébredve: Can I help you?
Az emberek legnagyobb része, akik beszélik valamelyest az angol nyelvet, elsőként vagy egy kávézóban, vagy egy gyorsétteremben helyezkednek el. Így volt ez velem is. Az első hetemet azzal töltöttem, hogy a lábamat lejárva közel száz helyre beadtam az önéletrajzomat. Szinte mindenki ezzel a módszerrel próbálkozik, hátha a személyes találkozás és a ’direkt a kézbe adott önéletrajzok’ meglágyítják a munkaadók szívét, és szorítanak helyet az elesett bevándorlóknak.
Persze sok helyen, elküldik az embert, mondván, keressük fel a cég toborzó irodáját, ott van felvétel. Így tettem az egyik londoni kávézó hálózat esetében is.
Sokan álltak sorban, mindenféle akcentust hallottam abban az irodában, ahol a Cafe Nero hálózat pultosokat toborzott, ami kis nyugalommal töltött el. Nem én vagyok az egyetlen bevándorló itt (sem). Mindenki bőszen töltögette a szükséges jelentkezési lapokat, hát én is kértem egyet saját részre. Majd láttam, hogy a jelenlévők szinte háromnegyed része felállt és kifáradt.
Kiderült, hogy nem tudják vállalni a feltételeket, például, hogy teljes munkaidőben dolgozzanak, vagy a vízumuk egy bizonyos időn belül ne járjon le a munka folyamatosságát biztosítva.
Velem nem volt ilyen probléma, se vízumkötelezett nem voltam, sem tanuló egy nyelviskolában, ami csak részmunkaidős állás vállalását engedte. Tehát szép reményekkel készültem az állásinterjúra. Nem is kellett sokat várnom, miután kitöltöttem a jelentkezési lapot. Behívtak, elbeszélgettünk és már enyém is volt az munka.
Bárpultos lettem egy kávézóban, mely állás angol megfelelője a barista szó. Következő héten átestem egy háromnapos kiképzésen, ahol dióhéjban megtanítottak mindent, amit azonnal el is felejtettem. Így amikor fizikailag munkába álltam, szinte azonnal leblokkoltam.
Már maga a hely is ijesztő volt számomra, értem ez alatt a pult mögött lévő részt, tele mindenféle csövekkel, forró ipari kávégéppel, három hűtővel és a többi. Az egyetlen kérdés, amiben biztos voltam az a ’Can I help you?’ volt. Így neki is álltam és boldog, boldogtalantól megkérdeztem.
A válasz viszont lesújtó volt. Mivel újonc voltam, nem tudtam sem az árakat, sem a kávék elkészítési módszerét. Pánikba estem. Egyre jobban pörögtek a felszolgálók körülöttem, én meg kétségbeesetten forgolódtam, azt gondolva, hogy én ezt soha nem fogom tudni megtanulni, eközben a vevőm várta a kávéját perceken keresztül. Esténként munka után, hullaként estem az ágyba, mert az energiámat totálisan leszívtam ez a munka.
Kemény egy hétig depressziós voltam, ami óriási tragédiának számít, mert alapvetően én vagyok az a személy, aki a környezetemben tartja a lelket, és mindenkit megnevettet. Sikerült ebből az állapotból kilábalnom, az idő előrehaladtával mindent elsajátítottam, ami a munka gördülékenységét eredményezte.
Tehát egy a Covent Garden-ben álló kávézóban helyezkedtem el, ahol többnyire este 11-kor végeztem. Nem mondom, hogy fitt voltam, de legalább volt munkám, ami a pénzt biztosította. Egyre jobban éreztem magam, a munka kemény oldalát leszámítva és magabiztosan kérdeztem egyszerre három vevőtől is, hogy ’Can I help you?’.
A szabály az volt, hogy egyszerre három vendéget is ki kellett szolgálni egy időben, ami abból állt, hogy egymás után a sorban állóktól megkérdeztem, hogy miben segíthetek, majd memorizáltam a rendelést, hátat fordítottam és megkezdtem a kávék elkészítést. Baj csak akkor adódott, amikor egy vevő több rendelést adott le, így volt olyan eset, hogy egyszerre 8 különböző kávét kellett elkészítenem, aminek az elején gyakran reklamáció volt a vége.
Hát van ez így, nem feneketlen az agyunk kapacitása, de idővel ezt is fejlesztettem. Elég volt már csak rápillantottam a törzsvendégre és tudtam a rendelését. Ettől eltekintve, a munkám kemény fizikai erőnlétet igényelt, London egyik legforgalmasabb kávézójában, ahonnan egy hónap után sikerült egy újabb munkahelyre szerződnöm. A pörgés itt egy kicsit csillapodott, azonban itt is a legtöbbet elhangzó kérdés a ’Can I help you?’ volt, mivel sales assistant, azaz eladói pozícióba vettek fel.
A képeken a már említett Covent Garden látható, ahol egykor egy szerzetesrend ültetvénye volt, ma azonban művészek és különböző szórakoztató mutatványosok vették át a helyet.
Ez alkalommal, egy párbeszéddel készültem, mely egy vásárlási szituációt mutat be. A feladatod az, hogy a kihagyott helyekre, saját szókincsednek megfelelően illessz be odaillő szavakat. A feladat végén leellenőrizheted magad, hogy a megfelelő kifejezéseket használtad-e.
ASSISTANT A: Can I help you?
CUSTOMER: Yes, I’m (1) a blouse like this, but in blue.
ASSISTANT A: I see. And what (2)…………. are you?
CUSTOMER: Er, 38 usually.
ASSISTANT A: OK, I’ll just go and see if we’ve got any.
CUSTOMER: Fine.
ASSISTANT B: Can Ihelp you?
CUSTOMER: No, It’s OK, I’m (3)…………… thanks.
ASSISTANT A: Here we are. Tha last one in stock.
CUSTOMER: Great, can I try it on?
ASSISTANT: Yes, of course. The (4)………………………… is just over there.
(PAUSE = SZÜNET) How was it?
CUSTOMER: Yeah, fine. I’ll (5)………………
És végül itt találhatók a megoldások a szavak jelentésével együtt:
1. looking for = keres
2. size = méret
3. being served = kiszolgálva lenni (csúnya magyarsággal)
4. changing room = próbafülke
5. take it = megvenni, elvinni
.
.
.
