Sokan mondják, hogy egészségünk megőrzésénél nincs is fontosabb dolog. Se pénz, se siker nem helyettesíti ép testünk és lelkünk meglétét. Ezzel totálisan egyet is értek és törekszem is arra, hogy minél többet kihozzak a 21. század lehetőségeiből. Viszont elég sok akadállyal találkoztam Angliában az egészségügy terén, persze korántsem olyan ijesztő gondokkal, mint amikkel itthon szembesülünk egy-egy kórházi látogatásunk során.

Már említettem bejegyzéseim során, hogy manapság rengetegen próbálnak szerencsét idegen földön, de nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy melyek azok a dolgok, melyekre feltétlenül oda kell figyelni, vagy melyek azok a tanácsok, melyeket mindenképp meg kellene fogadni indulás előtt.

Nagyon sok embert foglalkoztat az a gondolat, hogy szerencsét próbáljon Angliában és többen érdemesnek tartjuk - köztük én is -, hogy figyelemmel kísérjük a kint élő magyarok sorsát.

Ha valaki külföldre utazik, elég sok pénzt hajlandó szánni egyes turista látványosság idegenvezetővel történő megtekintésére. Hát még akkor, hogyha több időt is eltölt egy idegen kultúrában. Ugyan elég sokáig tartott, mire rávettem magam egy egynapos angliai körútra, de annál nagyobb élményben volt részem.

Régi álmom volt, hogy eljussak a Stonehenge-hez, ezért elhatároztam, hogy az lesz az első látványosság London határain kívül, amit mindenképp meg szeretnék tekinteni. Neki álltam tehát kutatni a különböző utazási irodák ajánlatai között.

Manapság nem egyszerű munkát találni piciny, ámde gyönyörű hazánkban. Ez a helyzet igaz az angliai munkaerőpiacra is. Londonban sincs kolbászból a kerítés, bármily hihetetlen is. Azonban én mégis azt tanácsolom, hogy aki elég affinitást érez magában, menjen ki egy pár hónapra, évre és próbálja ki magát. Ha másért nem is de legalább a nyelv és a kultúra kedvéért.

Rengeteg „jószándékú” magyar és angol ügynökséggel volt dolgom, mialatt állást próbáltam találni magamnak. Már itthon is elkezdtem a keresgélést, mert féltem, hogy ha nem úgy megyek ki Londonba, hogy már biztos álláshelyem van, akkor szinte 100% hogy pórul fogok járni. Így utólag meg azt mondom, hogy akkor jártam volna pórul, ha ezeknek az ügynökségeknek a „segítségét” elfogadom.

Vajon hazánkból elutazni, jelentheti-e azt, hogy az „Ős-Ész”- től egyre távolodva a világ lakosainak intelligencia hányadosa, hogy is mondjam, a béka hátsó fertálya alá kerül? Nekem olykor ez az érzésem támadt Angliában.

Alapvetően egy értelmes emberi lénynek tartom magam, aki mutat hajlandóságot arra, hogy unos-untalan fejlődjön. Szeretek tanulni, főként a Tudás öröme miatt. Számomra Magyarország és a magyar emberek lettek az etalon intelligencia hányadosok. Félreértés ne essék, nem hiszem azt, hogy nálunk nincsenek okosabb nemzetek a földön, de tartom magam ahhoz, hogy habár a rengeteg híres magyar tudós, feltaláló áradat kissé elapadni látszik ebben a században, azért világ szinten a magyar kimondottan művelt és intelligens nép.

De lássuk, miért erősödött meg bennem ez az érzés Londonban!

Soha nem voltam a híve az interneten való vásárlásnak, főleg nem ruházat terén. Valahogy nem fért össze bennem az, hogy a ruhát nem próbálom fel, mégis úgy rendelem meg és fizetek is érte. Mindig eszembe jutott egy jó vastag magazin itthonról, még a 80-as, 90-es évekből, és az, hogyan fertőzött meg sokezer embert az őrület, hogy a szupermodelleken bemutatott ruházat rajtuk is milyen jól fog mutatni ha megrendelik, még ha addig csak képről is látták.

Akkoriban kislány voltam, úgy 5-6 éves, de sikerült a részemre is rendelni pár „csúcsmodellt”. Egy cipőre és egy pulcsira tisztán emlékszem, de a többi ruha nem hagyott bennem mély nyomot… talán olyanok is voltak.

De mitől változott meg a hozzáállásom Londonban?

Angliába csak olyan emberek utazzanak nyelvet tanulni, akik meg is mernek szólalni. Megfigyelőként is sokat lehet tanulni, de ezért fölösleges külföldre utazni, itthon is ezt a szerepet töltjük be tanulmányaink során.

Amíg ugyanis mi egy-egy mondatot próbálunk magunkban összerakni, görcsösen odafigyelve, hogy helyes nyelvtani szerkezetet, kiejtést használjunk, addig mondjuk egy török férfi már eladott 3 kecskét egy áruházban dolgozónak. Betudhatjuk ezt a jelenséget annak, hogy mi a tökéletességre törekszünk, de ez gyenge kifogás.

London építészeti szempontból igen változatos. Egy sokat látott építésznek igazi mennyország. De nem kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy a belvárosban sétálva, tátva maradjon a szánk. Patinás, régi épületeivel az embert azonnal rabul ejti az az atmoszféra, amitől hirtelen akár több évszázaddal is előre ugorhat az időben.

Vannak helyek Londonban, ahová muszáj az embernek ellátogatnia, megnéznie, betérnie, mert az élmény pótolhatatlan. Sajnos, nem tudtam minden adatot megjegyezni a sok látványosságról, bármennyire is igyekeztem, egyszerűen egymást érik a szebbnél-szebb épületek, ezért az információáramlás egy idő után megáll, az ember nem tud több impulzust befogadni.

De miről is beszélek?

Sehol sincs annyi angol turista, mint egy tengerpart mellett lévő városban. Főként melegebb tájakra vágynak az Egyesült Királyságbeli lakosok, ami persze érthető. Szerencsére nekem rengeteg napsütésben volt részem, amikor kint tartózkodtam, de valljuk be nem ez a jellemző a szigetországra.

Mindenkinek szüksége van a D-vitaminra, ezért kell a napsütés a szervezetnek. Nem véletlenül nevezett el egy bizonyos betegséget Angliáról az orvostudomány, az úgynevezett angolkórt. Ilyenkor a csontba nem jut elég vitamin és nem szilárdul meg rendesen, könnyen görbülhet az emberi váz. De hagyjuk is a tudományos értekezést! Inkább foglalkozzunk kicsit azzal, hogy egy átlagos angol család, hogyan tölti a nyári szünidőt!

A francia és az olasz nők világszerte híresek az öltözködési stílusukról. Nem csoda, hisz állandó divatbemutatók tömkelegével ostorozzák a divattervezők a módosabb réteg képviselőit, van miből választani. Ízlésük, stílusuk néha meghökkentő, de valljuk be egyszerre irigylésre méltó is. Nem csak az, ahogyan öltözködnek, hanem a módja, ahogy viselik azokat a csodálatos ruhadarabokat.

London tele van ruházati boltokkal, meghökkentően alacsony árakkal. Nem hittem a szememnek, hogy ilyen olcsó a ruházkodás. Természetesen ez arra az esetre vonatkozik, ha valaki Angliában él és dolgozik. Egy napi béréből az ember vesz egy jó minőségű nadrágot és cipőt. A hét többi napjának összegét is bártan magára költheti, mert még mindig hátra van 3 heti munkabér. Szóval ilyen szempontból is London a nők Kánaánja.

Az angol nyelv elsajátítása során az elsők között tanulunk arról, hogy minden beszélgetést az időjárás elemzésével kezdenek az Egyesült Királyságban. Ez nem is tűnik olyan vészesnek, feltéve, ha az ember nem minden percben részese egy-egy ilyen beszélgetésnek.

Amikor elkezdtem dogozni egy pékségben, mely London egyik elit külvárosi részében helyezkedik el, nem is sejtettem, mennyire érdektelen lesz számomra az időjárás fél éven belül.

Angliába utazni házi kedvencünkkel nem egyszerű dolog. Mondhatni eleinte lehetetlennek tűnt, hogy valaha a kutyusomat kivigyem magammal. Viszont akkora a ’szerelem’ a kutyámmal, hogy muszáj volt intézkednem ez ügyben. Egy körülbelül 7-8 hónapos procedúra előzte meg a közös kiutazásunkat, ami a hivatalos eljárási időnek felel meg.

Először meg kellett kapnia a veszettség elleni oltást (amit amúgy is megkapott volna), majd egy chipet kellett beültetni a nyakához, amit az útlevél kiállítása követett. Ezek után, egy hét elteltével egy ismétlő veszettség elleni oltást kapott, amit egy vérvétel követett. A mintával még aznap el kellett ballagnom az Országos Állategészségügyi Intézethez, hogy kiállítsanak egy elismervényt magyar, illetve angol nyelven, ami arról tanúskodott, hogy a kutyám immunis a veszettség vírusára.

Angliában az X-factor jelentése egyik angol barátnőm elmondása szerint: egy különleges extra kromoszóma, tulajdonság, amitől egy egyén kimagaslik a tömegből, egy bizonyos x faktor, ami nem feltétlenül csak a hangra vonatkozik. Nos ez a műsor változtatta meg a hozzáállásomat az ilyen fajta programokhoz.

Talán az ország atmoszférája, de lehet hogy Anglia profizmusa az, ami az X-factort életben tartja, minden esetre emberek millió tapadnak a képernyőkre, amikor ez a bizonyos adás műsoron van. A magyar Megasztár című tehetségkutató verseny megfelelője az angol X-factor. Jobban mondva fordítva, nem vitás, hogy melyik műsor indult hamarabb, nem úgy, mint a tyúk vagy a tojás esete.

Több, mint egy éve, 2008. május 12-én, egy hétfői napon történt London belvárosában az, ami először gondolkodtatott el arról, hogy talán ismét újabb munkahely után kellene néznem. Ha ugyanis aznap én zárok, egy borzalmas gyilkosságnak lehettem volna a szemtanúja.

Miután sikerült munkahelyet váltanom abból a már korábban említett kávézóból, ahonnan egy teaboltba kerültem, elég ijesztő és valljuk be elgondolkodtató kalandokba keveredtem, illetve bűntényeknek lehettem szemtanúja.

Szinte az agyam legmélyebb zugába vésődött ez a kérdés, ha valami szerencsétlen oknál fogva amnéziám lenne, biztos vagyok benne, hogy ez lenne az első kérdésem, amit feltennék álmomból felébredve: Can I help you?

Az emberek legnagyobb része, akik beszélik valamelyest az angol nyelvet, elsőként vagy egy kávézóban, vagy egy gyorsétteremben helyezkednek el. Így volt ez velem is. Az első hetemet azzal töltöttem, hogy a lábamat lejárva közel száz helyre beadtam az önéletrajzomat. Szinte mindenki ezzel a módszerrel próbálkozik, hátha a személyes találkozás és a ’direkt a kézbe adott önéletrajzok’ meglágyítják a munkaadók szívét, és szorítanak helyet az elesett bevándorlóknak.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk mi magyarok, hogy a gasztronómiai élvezeteknek maximálisan teret adunk, hiszen a magyar konyha híres ízletességéről, illetve zsírtartalmáról, ami nem feltétlenül számít előnynek. Azonban az angol konyha ennek tökéletes ellentéte. Már persze a tradicionális angol ételekről beszélek itt, nem pedig a hozott anyagról.

Értem ez alatt a sok bevándorló által bevitt és elterjedt nemzetiségi konyhát, melyeket különböző londoni negyedek fő jellegzetességnek tartanak, például a város kellős közepén elhelyezkedő China town-t, ahol megannyi kínai étterem, gyógyszertár és ruhabolt található.

London nagyon híres az igen jól kiépült földalatti rendszeréről és buszhálózatáról. Szinte nincs olyan szeglete a városnak, melyet ne lehetne megközelíteni metróval vagy busszal. Eleinte kimondottan ijesztőnek tűnt, főleg azért, mert akár anyagi kár is keletkezhetett volna, ha nem figyelek oda és rossz helyen, vagy irányban szállok le.

Nekem viszont már azzal problémám volt, hogyan szálljak FEL egyáltalán egy buszra, azaz, hogyan vegyem rá a sofőrt, hogy beálljon a buszmegállóba.

Elfáradtak a trükköző diákok az angol érettségi napjára, hiszen fennakadások nélkül zajlottak le az angol írásbeli érettségik közép-, illetve emelt szinten. Ez alkalommal nem jelentettek bombariadót, a dolgozati lapok sem voltak nyomdahibásak és úgy tűnik a diákok is kigyógyultak az ájulást okozó rejtélyes vírusbetegségből. Talán így, közel a hét végéhez, túl három tantárgyon, alábbhagytak a lelkes, vagy éppen felkészületlen trükközők (persze tisztelet a kivételnek)! Jobbulást a lábadozóknak!

Ha valaki olvasta, vagy látta E. M. Forster egyik legnépszerűbb regényét, annak lehet fogalma arról, hogy milyen is egy hangulatos szoba, melyet feltölt az értelem és nem mellesleg még a kilátás is szórakoztató.

Nos, nekem sikerült az első angliai szállásom elfoglalása során megtudni, milyen is egy ellenkező tulajdonságokkal rendelkező lyukban lakni. Mint ahogy már írtam, kiutazásom előtt a szállásomat elintéztem, illetve egy itthoni ügynökséggel le is foglaltattam, ki is fizettem a depozitot, nehogy fedél nélkül maradjak London kellős közepén. Hát, lehet, hogy jobban jártam volna, ha arra a pár éjszakára a csillagos ég alatt hajtom álomra fejemet…

Gyönyörű ország, érdekes kultúrális élet, bámulatos tisztaság, és irigylésre méltó jólét - ezek voltak a sztereotípiák, amik kialakultak bennem a ködös Albionról utazásom előtt ismerőseim elmondásai alapján. Én olyan boldog voltam a tudattól, hogy nekem ott milyen jó dolgom lesz.

Már a repülőút sok érdekes élménnyel szolgált. Egy Magyarországról hazatérő angol csoport ült előttem. Csak férfiakból állt, mint utólag kiderült, nem véletlenül, hiszen legénybúcsú céljából látogatták meg szép hazánkat. Gondoltam, itt az idő elkezdek fülelni, mit is értek meg a beszélgetésből...nem szokásom a hallgatódzás, de erre a lépésre szükség volt, hogy felmérjem tényleges angol tudásom. Bár ne lettem volna olyan kíváncsi...

Manapság nincs olyan fiatal, akinek ne fordulna meg a fejében, bárcsak máshová születtem volna, vagy de jó is lenne egy másik országban kipróbálni önmagam. Én is sokat gondolkoztam a mérhetetlen kalandvágyam miatt a külföldre utazáson, a romantikus elvágyódásom az ismeretlenbe erősen hajtott, de nem tudtam pontosan, hogy hova. Kortársaim, csoporttársaim tömegesen vándorolnak ki a szélrózsa minden irányába. Nem maradhatok!